2014. február 19., szerda

30Y koncert a Szent István Téren - beszámoló

30Y koncert a Szent István Téren

Nagysikerű koncertet adott szeptember 13.-án a 30Y zenekar, a pécsi Örökség Fesztivál második napján. A programsorozat egyik legjelentősebb koncertjét a Szent István Tér gyepén felállított nagyszínpadon rendezték meg.
A tíz éves jubileumát ünneplő pécsi zenekar eddigi idei rendhagyó koncertjei a tavaly megjelent Szentimentálé című, új zeneanyaguk turnéja keretében zajlottak; nem volt kivétel ez alól a Sétatéri előadás sem. A koncertet „30Y Szentimentálé” címen hirdették, előrevetítvén a szokásostól eltérő koncepciót. Az összesen 28 szerzeményt tartalmazó új lemez kifinomult, lágy zenevilágának élő megszólaltatásához komoly zenészgárdával egészült ki a csapat, turnéjuk során a fúvósok és vonósok is kísérték az együttest.
A pécsi elődadást - lévén, hogy a zenekar „szülőhazájában” lépett fel – ideje korán nagy érdeklődés övezte; a kezdőnapi Punnany Masif koncertje mellett a rendezvénysorozat leginkább közönségmozgató eseményének minősült. A 20:30-ra hirdetett koncertet már jóval megelőzően, fiatalok hatalmas tömege hömpölygött a nagyszínpad környékén; a 30Y fanatikusaiból és a Sétatér forgatagából kiváló, egyszerűen szórakozni vágyók összevegyült közössége.
A koncert – az ígért startnál valamivel korábban – fél kilenckor kezdődött el. A valamivel kevesebb, mint két órás előadás programját főként az új nagylemez sikerdalai, valamint az elmúlt évek legnagyobb slágerei alkották – újragondolt, áthangszerelt változatban. Megszólalásukban fontos szerepet kaptak az akusztikus hangszerek, illetve a már említett, hangulatfestő fúvósok és vonósok is. Egyet kiragadva a sok közül, a Szentimentálé albumon helyet foglaló Papírsárkány című Bergendy feldolgozásban kiemelt funkciót nyertek a fúvósok; az 1972-es Demjén szerzemény üdítő hatást keltett a Beck Zoliék tolmácsolásában.
Ahogy mondani szokták, „a közönség együtt élt a zenekarral”, az egymást követő dalokat kívülről fújó ifjúság teli torokból énekelt. Egyebek között elhangzott a zenekar talán legsikeresebb dala, a Bogozd ki, természetesen átfazonírozva az új koncepcióhoz, illetve az elmúlt évek egyik legnagyobb 30Y slágere, a Felhő is.
Az utolsó koncertdal elhangzása után a részint a zenétől, illetve a baranyai dombok legminőségibb boraitól kissé megrészegült közönség még hosszasan visszatapsolta a zenekart. A 30Y tagjai elégedetten vonulhattak le a színpadról, elkönyvelve erőfeszítéseik gyümölcsét, a szűnni nem akaró tapsot, és a hazai rajongótábor szeretetét.
Megnyerő, jó hangulatú koncertet láthatott és hallhatott a pécsi Szent István Tér közönsége.
A 30Y idei turnéja a pécsi fellépéssel nem ért a végéhez; újabb rendhagyó előadások realizálódnak az őszi időszak távlatában. Ezen kívül a nemrég alakult Beckek formáció is hamarosan megkezdi működését, melyben Beck Zoli és Beck Laci, a Beck fivérek szólóelképzeléseiknek adnak hangot.
Így – a közönség nem kis örömére – a 30Y gépezet tíz évvel a háta mögött sem áll le.

2013. szeptember

Radnai Dániel Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése