Szubjektív könyvajánlás

Ajánlás

Jókai Mór: Az aranyember

Múlt év decemberében olvastam el Jókai Mór, Az aranyember című regényét, és meglehetősen nagy hatással volt rám a könyv élménye.

Jókai, a magyar regény és olvasóközönség megteremtője mintegy 200 művet írt életében; a mai napig övé a legsúlyosabb életmű a magyar prózában. Az aranyembert 1872-ben írta, pályája és népszerűsége csúcsán. Jó néhány közismert alkotása közül talán az emelkedik ki leginkább; az író saját szavaival élve: „ez van legjobban elterjedve”.

Az aranyember egy csodálatos romantikus történet, mely már a realizmus vonzásában született; ezt a két irányzatot állítja egymással szembe a mű. Jókai, a „mindent tudó mesélő” esete; lenyűgöző részletességgel vezeti az eseményfonalakat, és mozgatja a szereplőket. A reformkorban játszódó történet szinte tökéletes képet ad az akkori Magyarország társadalmáról, világképéről. Szereplői majdnem valamennyien romantikus alakok, egyoldalú jellemrajzzal, de a mű főszereplője, Tímár Mihály már egy összetettebb, realisztikus jellem. A regény – számomra – legizgalmasabb része az a periódus volt, amelyben figyelemmel kísérhetjük azt a folyamatot, hogyan válik az egyszerű Tímár Mihály hajóbiztosból  vagyonos komáromi gabonakereskedő. Egy év alatt Tímár szerez magának egy olyan „kedélyt”, mellyel fölvérteződik az üzletemberek korrupt világában. Cselekedetei ellentmondásosak; az író maga is kutatja, hol vétett Tímár; jogosan tett-e szert nagy vagyonára? Megérdemelte- e Tímeát, akit megmentett a cselédsorból, és akiért háromszor is a Dunába vetette magát? Tímár magánéleti válsága miatt menekül a „Senki szigetére”, ahol megtalálja élete értelmét, Noémit, s hosszú évek vívódása után – miként a szerencse mellé szegül – sikerül csak kimenekülnie a társadalomból, és letelepednie a világ háta mögött, igazi szeretettei között. S így Jókainak ismét sikerül kimentenie főhősét a viszályokból; a történet kölcsönös kiengesztelődéssel végződik.  

A regény legszebb részei közé tartoznak Jókai képleírásai az Al-Dunáról – amit ekkor még nem is látott az író -, valamint a „Senki szigetén” történő eseménysorokat színesítő természeti képek, melyekben füvész-érdeklődése jelenik meg.

A romantikus történetből társadalomregénnyé fejlődő alkotás méltán a magyar próza egyik legnagyszerűbb alkotása. A magam részéről – a regény minden egyszerűségével együtt – egy csodálatos élményként fogok visszaemlékezni a könyv elolvasására, s egy életre szívembe zártam Nemes Levetinczy Tímár Mihály történetét, aki maga volt a szegények megsegítője; árvák gyámolítója; maga az „Aranyember”. Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet azoknak a könyvkedvelőknek, akik – hasonlóan hozzám – rendelkeznek egyfajta igénnyel régimódi; szép korokat idéző alkotások befogadására, megtisztelésére.

2013. április 4.

Radnai Dániel