A tudás átörökítése
„Létrejön
egy zseniális gondolat egy adott korban, állapítottam meg magamban,
majd megfigyeltem,
milyen elképesztő torzulást szenved ez a gondolat akkor, amikor az úgynevezett
elsajátítás címén zajló zavaró folyamatok megindulnak: a tudás átvételekor a megértésnek
döntő szerepe van, márpedig minden megértés speciális, perszonális, eseti, véletlenektől,
szituációktól, körülményektől függő. Maguknak az eredeti gondolatoknak is hasonló
a sorsuk tehát, mint az anyanyelvi megnyilatkozásoknak: lényegük transzponálhatatlan,
átvehetetlen, elsajátíthatatlan.”
Forrás:
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol. Huszonöt beszélgetés
ugyanarról.
Magvető,
Budapest, 2012, 78 -79.
Krasznahorkai
László, a tudás átörökítésével kapcsolatos véleményével csak részben értek
egyet.
Az
író álláspontja szerint egy „zseniális gondolat” elsajátításakor
helyrehozhatatlan károkat szenved, s így átvétele hasztalan.
Véleményem
szerint – már amit a saját tanulmányaim során tapasztaltakból mondhatok – a tudás
átadásakor fellépő ferdülések törvényszerűek és elkerülhetetlenek. A jelenség
létezése vitathatatlan de azzal semmiképp sem értenék egyet, hogy ez meggátolja
a kultúra átörökítését.
Úgy
képzelem el, hogy egyetemes tudás csak egy van, melynek alappillérei mindenki
számára ugyanazt kell, hogy jelentsék. Ezeknek az elemi tudásanyagoknak a
hitelét évszázadok igazolják. Azonban ahogy ezeket a nagy egységeket kisebb
részekre osztjuk, úgy az igazság is sokrétűvé válik. Így egy kulturális termék
nem tud az összes részletével, változás nélkül beépülni az emberek tudatába.
Ezt valóban rengeteg tényező befolyásolja; egyéni szubjektumok, viszonyulások;
adott szituáció; más emberek hatása; szociális környezet stb.
Ez
a folyamat leszűkítve és specializálva művekre, írókra rendkívül sokszínűen alakulhat
– s természetesen minden emberrel másképp. Mert akármennyire közhelyes,
mindannyian mások vagyunk. Példaként tudom felhozni Petőfi egyik legszebb,
híres versét, A puszta télen-t.
Kétségtelen tény, hogy a költemény tájlíra, és az Alföld szépségét tárja elénk;
ezt mindenki által elfogadott álláspont. Ellenben az, hogy a vers végén
megjelenő nap metafora a királlyal, s véres koronájával politikai sejtetés-e,
vagy csak ártalmatlan költői kép? Ez már sokkal vitathatóbb kérdés, ami nem
része az egyetemes tankönyvi tudásnak. Erre már nekünk kell választ adnunk. S
az, hogy miként vélekedünk egy ilyen, vagy ehhez hasonló kérdésről, attól függ,
hogyan jut el hozzánk a „gondolat”. Ilyenekről szoktak disputálni meg
vitairatokat írni kellően hozzáértő emberek.
Lehetetlen,
hogy mindenről ugyanúgy vélekedjünk; ezért konvertálódik valamelyest mindenképpen
a hozzánk eljutó tudás. Személy szerint úgy vélem, hogy ez mindig is így volt,
és mégis működik a mai napig. A tudás mindenkinek mást jelent, de maradandó.
Változását nem nevezném torzulásnak.
Mindezek fényében, az
író radikális véleményével nem tudok osztozni.
2013. június 11.
Radnai Dániel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése