Kötelező olvasmányok - Esszé

Esszé, a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban

A kötelező olvasmány, mint olyan, mindenek előtt régi, általános iskolai nyarakat idéz bennem, amikor a tanév végén gondosan összegyűjtött ott hevertek az íróasztalom tetején – rendszerint érintetlenül…

Bővebb értelemben a kötelező olvasmányok egyfajta ajánlás szerepét töltik be az oktatásban, kiváltképp általános szinten. Azért nevezem ajánlásnak, mert a „kötelező” elnevezéssel szemben ezeket, a diákok számára előírt olvasmányokat tökéletesen lehetetlen kötelező érvényűvé tenni, mivel a diákok körében az „elolvasottsági rátát” nehéz egyértelműen leszűrni. (Már csak a saját iskolai működésemre visszagondolva, számtalan módszerét ismerem a kötelező olvasmányok észrevétlen kikerülésének…) Mindezek fényében nevezem én a kötelező olvasmányok intézményét egyfajta ajánlásnak, ami egy lehetőség a jó és helyes dolgok megismerésére.

Meglátásom szerint az oktatás különböző szintjein más-más célja van a kötelezőknek; az általános iskolában gyakorlatilag a gyermekmesék jelentőségét emelik magasabb szintre, megtanítják a diákoknak, hogy mi jó és mi rossz; hogyan működik a világ; mik az élet alapvető tényezői. Már ezen a szinten is rendkívül fontos – és érdemes arra, hogy félbeszakítsam a gondolatmenetet miatta – a kötelezők ésszerű megválasztása.

Az alapvető cél az lenne, ha az olvasó diák a mű segítségével érdemi tanulsággal gazdagodna, de a történet ne terhelje meg a tudatát (például fölösleges információáradattal, amit egy kisebb gyerek még nem tud felfogni). Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az általam képviselt elveknek megfelelően megy a kötelezők válogatása manapság, de szerencsére hazánk irodalma nem szenved hiányt értékes ifjúsági témájú alkotásokban, melyek örök érvényű igazságokat hordoznak, és könnyen befogadhatok – ezek, a teljesség igénye nélkül például: Molnár Ferenc, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, és Fekete István művei. Nem is beszélve olyat könyv remekekről, amik eredendően nem a gyerek közönségnek íródtak, de az idő folyamán az ifjúság kedvenceivé váltak. (Móricz Zsigmond – Légy jó mindhalálig; Karinthy Frigyes – Tanár úr, kérem!).

Az általános iskolát követően a középszintű oktatásban már komplexebb szerep hárul (vagy hárulna) a kötelezőkre; a diákok helyes értékítéletét hivatottak kialakítani, valamint sokrétűbb összefüggésekre világítanak rá az egyes művek. Fontos megemlíteni, hogy a merev tanterv sajnos nagyban befolyásolja a kötelezők kiválasztását – s gyakran előnytelenül határolja be a lehetőségeket. Az itt olvasásra javallott könyvek (főként a középiskola második két évében) már elgondolkodtatják, és választás elé állíthatják a diákokat; ebben az időszakban ismerkednek meg a társadalom meghatározó tényezőivel, emberi viszonyokkal és felelősséggel. Ha rendelkeznek némi alapműveltséggel; a diákok jellemfejlődésére a középiskolai olvasmányok komoly hatást tudnak gyakorolni, ami döntően befolyásolhatja felnőtt működésüket. Emellett a középszintű oktatásban az olvasmányok célja átkonvertálható egyéni tudattágításra; olvasottság bővítésére is – hogy a felsőfokú iskolákat ne is említsem…

Összegezve a leírtakat, a véleményem a kötelező olvasmányokról az, hogy elengedhetetlen szerepük van egy tanuló világlátásának a kialakulásában, szocializálódásában. Felbecsülhetetlen értékű igazságokkal ruházhatja fel magát az, aki jókor, jó könyveket olvas el; mert ki tudja, hogy másutt hozzájuthat-e egy átlagos fiatal - évszázadok tanulságaihoz?

2013. 03. 08.

-

Hivatalos melléklet

Elengedhetetlennek tartok megemlíteni néhány kiemelkedő művet, amely a középiskolai diákoknak jelenthet követendő irányt a tapasztalások útján; s melyek rám nagy hatással voltak valamikor. Szintén a teljesség igénye nélkül, csak a magyarok közül: Petőfi Sándor – Az apostol; Jókai Mór – Az aranyember; Mikszáth Kámán – Beszterce ostroma; Kosztolányi Dezső – Édes Anna, Esti Kornél; Karinthy Frigyes - Tanár úr, kérem!; Németh László – Iszony; Örkény István - Tóték.

2013. 03. 24

Radnai Dániel

Tóték - Ismertető

Ismertető az Isten hozta, Őrnagy úr! című filmről

Fábri Zoltán, Isten hozta, Őrnagy úr! című filmjét 1969-ben mutatták be. A jól ismert Örkény dráma, a Tóték filmváltozatában neves magyar színészek vonulnak föl; a film két főszereplője Sinkovits Imre, Tót, és Latinovits Zoltán, az Őrnagyúr szerepében.

Örkény István Tóték című művét a 60’-as években írta, elsőként kisregény, majd dráma formában. Az alkotás rövid időn belül hatalmas sikert aratott, Örkény megnyerte vele a Fekete Humor Nagydíját; valamint az elismerés további drámák írására sarkallta. A Thália Színház-béli bemutató sikere nyomán igény mutatkozott a mű filmvászonra vitelére; így készült el 1969-ben az Isten hozta, Őrnagy úr!

A film meglehetősen jól tükrözi a dráma lényegét, hatásos tömörítésekkel mesélve el a Tót család történetét. Egy észak-magyarországi községben játszódó történet főszereplői a Tót család, akik első látásra a tökéletes családmodell mintapéldái. Tót Lajos, a családfő megbecsült községi tűzoltó; feleségével, Mariskával, és kislányukkal, Ágikával tökéletes egyetértésben élnek. A család büszkesége Gyula fiuk, aki az orosz fronton teljesít szolgálatot.

Gyula gyakran ír leveleket a frontról családjának, s egy ilyen alkalommal a levélben az áll, hogy az egységének őrnagya ellátogat a Tót családhoz pihenés gyanánt.

Tóték természetesen – Gyula előmenetelét elősegítendő – nagy örömmel, mindent megtesznek az őrnagy úrnak ott tartózkodása alatt. De az őrnagy úr látogatása minden szempontból rendhagyónak bizonyul; a fronton megkeseredett katona a feje tetejére forgatja a Tót család életét, akik önként és dalolva teljesítik minden kívánságát. A történet egyetlen öntudatos szereplője Tót, aki egy pont után nem tűri az őrnagy megaláztatásait.

A film megnyerően, jó technikával mutatja be azt a folyamatot, ahogy egy család behódol egy zsarnoknak – a hatalomnak. A feszültséget emellett fokozza, hogy a néző már viszonylag korán értesül Gyula haláláról; és tudja, Tóték fáradozásai teljesen hiábavalók. A mű sokrétű értelmezési szintjei közül talán az a legmeghatározóbb mondanivaló, hogy a háború ugyan a tömegek tragédiája, de egyes emberre vonatkoztatva szintúgy olyan pusztító a hatalom manipulációja, elnyomása.

A történet az őrnagy úr halálával végződik; a gyűlöletes dobozoláshoz használt margóvágóval Tót négy, egyenlő darabra vágja. A film tökéletesen visszaadja az alapvetően humoros történet tragikumából és komikumából származó kettősséget.

-

Az iromány körül-belül 25 perc alatt született, nyelvtanórán...

2013.03. 08.

Radnai Dániel