Vasutak
(harmadik
változat)
Nemrégiben a MÁV-START Zrt. ritkította
személyvonatainak menetrendjét. Annak ellenére, hogy ez a hír a bejelentését
követő időszakban jelen volt a média minden területén, tipikusan az olyan
változások közé sorolható, amikbe csak és kizárólag beletörődni lehet.
Egyébként is, a menetrend arra való, hogy meghatározza az utazók lehetőségeit,
nem fordítva. És aki mégis lázad ellene, az csak a környezetét szórakoztatja.
Emlékezve viszont a tavalyi nyárra, mikor egy ideig vidékre jártam, alkalmi
munkámnak eleget téve, nekem is meggyűlt a bajom a már akkoriban is
következetlen vasúti menetrenddel. Nyári szünetüket töltő diákokat meghazudtoló
módon korán keltem azért, hogy elérjem az egyetlen olyan vonatot, amivel időben
kiérek a munkahelyemre. Túl azon, hogy több mint korán ott voltam, a munkaidő
végeztével kerek másfél órám volt a következő vonat indulásáig. Nos, ez idő
alatt volt lehetőségem átgondolni az életem… Visszagondolva a maratoni
várakozásra, és tudván, hogy idén nyáron is fogok dolgozni, vegyes érzelmekkel
gondolok erre az éppen aktuális menetrendritkításra. Arra biztosan jó lesz,
hogy egy-két embernek legyen ideje átgondolni az életét.
2012. június 16.
Radnai Dániel
11./C
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése