Nyolcvan éves Moldova György
Az elmúlt héten töltötte be nyolcvanadik
életévét jelenkorunk egyik legsikeresebb magyar írója, Moldova György.
Megjelent köteteinek a száma nagyjából azonos életkorával; a rendkívül gazdag
és sokrétű életműnek köszönhetően Magyarország egyik legszélesebb körben ismert
szerzője.
Stílusából és témaválasztásaiból adódóan
abban a kegyben részesült az olvasóközönség részéről, hogy vagy kiemelkedőnek
tartják és követik, vagy szélsőségesen elítélik írásait – nincs középút, senki
sem közömbös Moldovával kapcsolatban. Munkássága három nagyon markáns elemből
épül fel: mindenek előtt, a klasszikus prózai alkotások, melyek pályája
kezdetén határozták meg ténykedését; másodsorban karcos humorú szatírái, melyek
a legnagyobb ismertséget szerezték neki olvasói berkekben; illetve – talán
legrangosabb munkái – az irodalmi szociográfiák és riportok.
Kár lenne azt gondolni, hogy nyolcvan év
és egy ilyen gazdag pályamű után már nincs új a nap alatt: Moldova tolla továbbra
is kifogyhatatlan. Szakadatlanul alkot; legutóbbi köteteiben újra a szatíra
világába tért vissza, görbe tükröt állítva mai magyar politika szereplőinek. Legutóbb
2012-ben jelentek meg újabb aforizmái Üres telken
ház alakú köd címmel, ezt követte tavaly A beszélő disznó – Józsi rendszert vált – Mi, I. Viktor c. kötet,
valamint idén – az író nyolcvanadik születésnapjára megjelenő új könyve – A Nagy Októberi Összefogás politikai
szatírákkal.
Summázott (írói) életút
Eredetileg Reif György néven született
Budapest-Kőbányán, 1934-ben. A kis helyen összezsúfolódott rendkívül népes
családban hamar szükség volt arra, hogy a gyerekek dolgozni kezdjenek, így maga
is hamar megismerkedett a fizikai munka világával. Elemi tanulmányait a
Pongrácz úti iskolában végezte, majd középiskolásként a Szent László
Gimnáziumba járt, ahol 1952-ben tett érettségi vizsgát.
Ugyanebben az évben nyert felvételt a
Színművészeti Főiskola dramaturg szakjára, s ez az időszak már egybeesik első
írásainak megszületésével. Lévén, hogy legkorábbi novellái (Kalina Pál; Ördögh Feri és a Tizenkét Házak;
Mandarin, a híres vagány) főiskolai írásgyakorlatokra íródtak. Moldova
1957-ben sikeresen tette le az államvizsgát, de mivel Rajk Lászlóról szóló
drámát szánt vizsgamunkájának, és ezt nem engedték – nem kapta meg a diplomáját
(amit sokkal később, valamikor a nyolcvanas években vett át végül). Így a főiskola után először kazánszerelőként
helyezkedett el, majd ezt követően is többször végzett fizikai munkát (volt
bányász, kertész és konzervgyári munkás is).
Első írásai – az említett három novella,
és különböző riportok − 1955-ben jelennek meg periodikákban (Csillag, Új írás),
és a fiatal író hamar fölkelti az olvasók és kritikusok figyelmét. Már ezekben
a korai alkotásokban is mélyről jövően érezhető az az összetettség, ami Moldova
későbbi, ismertebb munkáit is jellemzi. Először is a klasszikus – mikszáthi –
novellaforma és elbeszélés egységének megtartása, illetve a témaválasztás és
tartalom tekintetében az író csalhatatlan társadalmi érzékenysége. Moldova ezen
három novellája (mindenek előtt a Mandarin,
a híres vagány és az Ördögh Feri és a
Tizenkét Házak) az egyén és a társadalom viszonyait vizsgálja erősen
történelmi kontextusban – az ’50-es évek mindennapjaiban. Ezek még nyilván
kiforratlan művek, de magukban hordozzák Moldova legtöbb későbbi erényét és
hiányosságát egyaránt. Szereplői külvárosi kisemberek, akik így vagy úgy,
keresik az érvényesülést az elnyomás − olykor igenis élhető, de többnyire
elidegenítő − világában.
Az első írások után rövid ideig
felfüggesztődött a szépirodalmi pályaív; Moldova a filmgyárban helyezkedett el,
ahol főként (gyakorta meghiúsult) színdarabokat és filmeket írt; ennek a
korszaknak a termése az 1959-ben bemutatott, könnyed Szerelemcsütörtök c. film (rend.: Fejér Tamás) és a Légy szíves, Jeromos! c. bohózat, amit
1962-ben állítottak színpadra a Petőfi Színházban.
1963 – az első kötet megjelenésének éve.
Az idegen bajnok című elbeszéléskötet
a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg; tartalmazta többek között az 1955-ös
keltezésű pályakezdő novellákat, illetve több nagyobb lélegzetű elbeszélést,
amik– jóllehet valamivel már árnyaltabban − hasonló témákat feszegetnek, mint
elődeik, szerves kapcsolatba szervezve így a novellákat.
Az első kötet sikere nyomán ezt követően
sorra jelentek meg Moldova újabb kisprózai (Gázlámpák
alatt; Akar velem beszélgetni?; Az Elátkozott Hivatal, stb.) művei és
immáron regényei is (Sötét Angyal; Magányos pavilon; Malom a pokolban; Az
elbocsátott légió). Utóbbiak esetében megjegyezendő, hogy ugyan első
regényei népszerűek lettek az olvasók körében, de a kritikusok fanyalgással
fogadták őket egyes hiányosságaik (egysíkú jellemábrázolások; sablonok
használata; „szlogenek” túlsúlya a történet kidolgozottságának rovására) miatt.
A kritikai bélyegek alól részleges
mentesülést az 1969-es Szent Imre-induló
hozott, melyben az író kézzel fogható realizmussal emlékezik meg gyermekkoráról
a nyilas-elnyomás idejében. Még jobban dicsérte a kritika Moldova 1973-mas
történelmi regényét a Negyven Prédikátor-t,
amely az első olyan munkája, amelynek nem a közelmúlt Magyarországa képezi a
kontextusát, hanem régebbi korban játszódik (nyilvánvalóan aktuális allegorikus
olvasattal).
Ebben az időszakban, mikor is Moldova
György már első vonalbeli fiatal írónak számított (barátságot kötött a Magvető
Könyvkiadó igazgatójával, Kardos Györggyel; kitüntették SZOT- és József Attila-díjjal),
klasszikus prózai munkái mellett teret kaptak szatírái (Tetovált kereszt; Titkos
záradék) valamint első nagy ívű szociográfiái és riportjai is. Utóbbiak közül
kiemelkedő helyet foglal el az 1971-es Tisztelet
Komlónak, amely a Magyarország
felfedezése c. sorozat részeként jelent meg. Ötvözi magában a klasszikus,
egy térséget tényszerűen lefestő szociográfiát, elletve azokat a későbbi
riportkönyveket, amikben egy-egy iparág (ez esetben a bányászat) vagy polgári
foglalkozás visszásságait mutatja be az író. Ezt követte 1974-ben a nagy sikert
elért Az Őrség panasza, majd az
állami vasutak világával foglalkozó Akit
a mozdony füstje megcsapott 1977-ben.
Az 1970-es évtized közepétől kezdve
tehát a Moldova-életmű ezen három irányban csordogált tovább. Közben a
legsikeresebb írások sokszorosan napvilágot láttak új és újabb kiadások
formájában, illetve sorra jelentek meg az újabb kötetek. A rendszerváltás
közeledtével az új művek legnagyobb részét a szatírák és riportok tették ki. Markáns
változás, hogy Moldova riportjai ettől az időszaktól kezdve a legkülönbözőbb
témákkal foglalkoznak, legyen szó kamionsofőrökről, a magyar börtönökről, vagy
akár Izraelről.
Az egyre sokasodó kötetek mellett
természetesen az elismerések is gyarapodtak; 1978-ban másodszorra tüntették ki
József Attila-díjjal, ezt követte 1981-ben a Karinthy-gyűrű, majd 1983-ban
Kossuth-díjjal ismerték el addigi munkásságát.
Komoly témákat feszegető riportjai közül
kiemelkedik az 1988-as Bűn az élet c.
munka a rendőrökről, amely – az író saját bevallása szerint – egyik legnagyobb
anyagi sikere is volt, amellett, hogy (a cigánybűnözés a könyvben való nyílt
tárgyalása miatt) sok kritika érte.
A ’90-es évek termésére is leginkább a
riport/szatíra műfajába tartozó művek és azokon belüli változatos témaválasztás
volt a jellemző. Ezek mellett érdemes megemlíteni az 1990-ben megjelenő Az utolsó
határ c. regényt, amely A Szent Imre-induló és az Elhúzódó szüzesség történetét
viszi tovább, valamint az 1998-as Ha jönne az angyal c. történelmi regényt,
amely Moldova szerint legjobb írásainak
egyike. Az ezredfordulóra újabb aforizmákat jelentetett meg „XX. század,
lelépni!”− Kalendárium a 2000. évre címmel.
Az új évezred kezdetével egyre-másra kerültek
napvilágra újabb szatíra- és riportkötetei; 2004-ben jelentette meg első
önéletrajzi töredékeit, Az utolsó töltény 1. címmel (amit azóta további tíz
kötet követett). Emellett 2007-ben
megindult az ún. „Életműsorozat” kiadása, melynek keretében eddig tizenkét könyvecske
jelent meg.
2006-ban kerülhetett az olvasó kezébe az a – szinte
„késői” fordulópontot jelentő – munka, amely azóta döntően meghatározza a
Moldova-életmű és maga Moldova György megítélését is – a két kötetes Kádár
János monográfia.
Már a Kádár-könyv megjelenését megelőzően is
feltűnhetett a médiafogyasztók számára, hogy Moldova mennyire nyíltan (néhol
szélsőségesen) kiáll a Kádár-rendszer mellett, és szívesen hangoztatja azutáni
nosztalgiáját. Ennek manifesztuma a Kádár-kötet. A nagyjából kétszer 250
oldalas munka rendkívüli részletességgel és olvasmányos jelleggel vezeti végig
a pártfőtitkár életútját (nem visszarettenve az esetleges értékítéletektől),
felhasználva a témához kapcsolódó legfontosabb irodalmakat, és (névvel vagy
anélkül) megszólaltatva kompetens személyeket is.
A Kádár-könyv – akármennyire megosztotta
a közgondolkodást és determinálta Moldova további megítélését – nagy (anyagi)
sikert aratott és azóta is az egyik legjobban keresett írása. Ezen paradigmán
belül többször felmerült, hogy a monográfiának valamilyen formában lesz
folytatása, s erre végül 2012-ben került sor, Kádár János (korábban, 2007-ben
brutálisan feldúlt) sírjának megváltása és a főtitkár századik születésnapja
kapcsán. A mindössze száztíz oldalas Per
Kádár sírjáért c. riportkötet a Kádár-sír kirablását követő történéseket
írja le a 2012-ben esedékes századik születési évforduló fényében.
Az említett 2012-es esztendő már
igencsak jelenükhöz közeli időpont, amihez (inkább amit követően) újabb és
újabb Moldova-kötetek nevei és tervei merülnek föl az olvasóközönségben – az
életmű folytatódik.
Utószó
helyett
A fenti néhány sorral nem volt más
célom, csak hogy messzemenő fejtegetések és megfellebbezhetetlen értékítéletek
nélkül számba vegyem egy – túlzás nélkül – magas rangú magyar író rendkívül
gazdag és sokrétű életművét. Egy nyolcvanadik születésnap alkalmából ez a
legkevesebb.
Moldova nagyon különleges alakja a
magyar irodalomnak, közéletnek. Nehéz egységesen, nem szegmentálva besorolni
életművét vagy ítéletet mondani arról. Egyszerre ötvözi magában a tömegek
kedvelt íróját (hagyományos prózáival és szatírájával), aki nagyon korán
kiemelkedett nemzedékének pályatársai közül, sok-sok kört rájuk verve
ismertségben és anyagi sikerekben; illetve a komoly szociográfiák és riportok elhivatott
íróját, kinek munkái értékes lenyomatok egy-egy
térség/iparág/népréteg/foglalkozás/stb. történetében. Fáradhatatlan följegyző
ő, aki egy szerzetes elszántságának és egy bokszoló erőnlétének birtokában kel
útra nyomozni, hogy minél reálisabb képet adjon a népről.
Moldova olyan, mint egy huszadik századi
Jókai – a külváros Jókaija. Sajátos stílusával hol vigasztalja, hol elrettenti,
hol kacagtatja népes olvasóit. Műveinek szinte áttekinthetetlen sokaságát
számba véve, megérdemli, hogy a magyar írók sorának képzeletbeli faliszekrényén
egy kellően magas polcra tegyük őt.
2014.
március 16.
Radnai Dániel Szabolcs
